Bevallom, nem kis szorongással álltam fel a számítógéptől, miután befejeztem a könyvemet. Semmiképp sem akartam a megfelelés csapdájába esni. Eljutottam a különböző tudományterületek határmezsgyéire, de olykor hátráltam is egy-két lépést, hogy megpróbáljam áttekinteni a sok részletből kirajzolódó összképet. A tudósok szememre vethetik, hogy a régészeti összefüggések vizsgálatakor olykor nem pemzlivel, hanem "csákánnyal" dolgoztam. A régi nagy kultúrkörök és a matriarchális társadalmak közötti összefüggéseket vizsgáltam. Különösen a minószi civilizáció felvirágzásának előzményeit kutattam. Így jutottam el szülőhelyemről, Dévaványa-Kéthalom Királydombjáról Máltára, az Égeikumba, Spanyolországba, a fekete-tengeri Krím-félszigetre, Anatóliába, és Észak-Afrikába.

   Platón patriarchális társadalomban élt, de hallott a régi világ istennőiről, papnőiről. Platón korában Ázsia alatt csak az akkor ismert tengerparti részeket értették (a mi földrészünket sem nevezték Európának). Krétára pedig azért nem gondolhatott, mert azt kezdettől fogva Hellászhoz tartozónak hitte. "Atlantisz az európai kultúrkör élő alkotóeleme, függetlenül attól, hogy valóban létezett-e, vagy csak az ókori görögök szellemi terméke, az "aranykorról", az őseredeti, fenséges civilizációról szóló álom volt" - írja Bohumil Vurm író könyvében.

   Norman Davies könyvében a minószi kultúra jelentőségéről ír: "A bronzkori civilizáció, amelyik Knósszosszal és Mükénével véget ért, az európai történelem három nagy ciklusa közül csupán az egyik volt. A második ciklust a görögök és rómaiak klasszikus világa jelentette. A harmadik ciklus, amelyik a Római Birodalom végén a "rezsim bukásával" vette kezdetét, a modern Európa felemelkedésével esik egybe, s mi is ebben élünk."

   Túl sok meggyőző régészeti lelet és írásos adat szól amellett, hogy a görögök előtt élt az Égeikumban egy ismeretlen nép, melynek civilizációja gyorsan feledésbe merült, és mindez legendák születéséhez vezetett. A tudósok már korábban is jelezték, hogy a görögök előtt kellett lennie egy ősi kultúrának, amelytől a hellének átvették a tudást, a mítoszokat, de az 1900-as évek előtt alig tudtak valamit a minósziakról, a Kükládok rejtélyes lakóiról. Még az egyiptológusokat is többször zavarba hozták a Krétáról (Keftiu) írt szövegek, a feltárásokon előkerült nagyszámú, minószi eredetre utaló tárgyak és freskók.

   A második, bővített kiadásban figyelembe vettem a tudomány legújabb kutatásait. A NASA világűrből készített felvételein Szantorini déli partjainál jelentős nagyságú földnyelv húzódik a tenger alatt, amely a Théra vulkán beomlásakor süllyedt a tengerszint alá. (62) Ezt erősítették meg a Chain kutatóhajó oceanográfiai mérései is. Mindebből az következik, hogy Akrotirit nem közvetlenül a tengerparton, hanem több száz méterrel beljebb, a szárazföldön, de a kalderán kívül építették fel. Elképzelhető, hogy az akrotiriek kisebb hajóik számára csatornákat vájtak a kikötőhöz. Talán ez lehetett az alapja a platóni lagúnáknak! (127) Jacques Cousteau híres oceanográfus rengeteg időt és energiát szentelt Szantorin környékének átkutatására, de nem talált semmit a tenger mélyén. Csalódottságának hangot adva tovább hajózott a térségből. Egyetlen minószi, mükénéi hajót sem talált a tenger mélyén. Ebből arra következtetett, hogy Szantorinin nem lehetett olyan fejlett civilizáció, amelyről Marinatosz, Mavor és társai beszéltek. Tévedett! Cousteau figyelem nélkül hagyta a Chain kutatóhajó eredményeit. A tenger aljzatát több tíz méter vastag vulkáni tefra takarja be. Szantorini körül a tengerfenék domborzata teljesen megváltozott, összetöredezett a beomlás után.

   A könyvem elején egyértelművé tettem, hogy a magam részéről azt sem tartom kizártnak, miszerint Atlantisz mégsem a Földközi-tengerben volt, hanem az Atlanti-óceánban, vagy másutt. Csupán arra akartam rámutatni, hogy Platón leírása nagyvalószínűséggel ráilleszthető Szantorinire. Fejtegetéseimet elsősorban a magam igazának bizonyítására, nem pedig mások megcáfolására építettem. Senkit nem neveztem ostobának, tudománytalannak, de még tévelygőnek sem. Tehát nincs szándékomban mások állításait sorozatos cáfolatokkal a tarthatatlanságig lemezteleníteni, amint azt a Frank Josephtől kölcsönvett alcím is sugallja. Ő azonban olyan dühösen és gúnyosan támadja a minószi kultúra és az elsüllyedt sziget között még ma is fennálló hasonlóságot, hogy a teljesség igénye nélkül kénytelen vagyok cáfolataival röviden foglalkozni. A minószi hipotézisről lassan lehull a lepel - írja könyvében Frank Joseph (61) -, mert kényelmes azon tudósok számára, akik képtelenek elviselni a gondolatot, hogy az ókori ember képes lett volna átszelni az óceánt, és akik Atlantisz nevének puszta említésétől is úgy idegenkednek, mint az ördög a tömjénfüsttől:

• Valamikor a jégkorszak előtt az Atlanti-óceánban egy nagy sziget létezett. Háromévenként több százezer európai lemming (sarkvidéken élő hörcsögféle rágcsáló) indul el a norvégiai partokról, beúsznak messze az Atlanti-óceánba, ahol rögeszmésen keresnek egy szárazföldet, aztán megfulladnak. A geológiai és biológiai bizonyítékok tehát támogatni látszanak az atlantiszi katasztrófa történetét. Egy nagyobb földtömeg az óceán fenekére süllyedt.
• A minósziak sohasem próbálták elfoglalni Itáliát, Líbiát, vagy Egyiptomot, ugyanakkor az atlantisziakat agresszív, harcias népként emlegeti Platón. A minósziak rendkívül háborúellenes nép volt, sokkal inkább érdekelte őket a kereskedelem, mint a katonai hódítás.
• A minósziak jelentős flottával rendelkeztek, hogy megküzdjenek a kalózokkal, illetve biztosítsák az utat a kereskedelmi forgalom számára.
• A minószi palotákat nem vették körül masszív falak vagy erődítmények, mint Atlantisz városaiban.
• A minószi városok négyzethálós építészeti mintát követtek, nem pedig koncentrikus köröket, amelyek sémájára alapuló építészet nem maradt fönn a Földközi-tenger térségében
• Krétaiak és théraiak nem borították fémmel a padlót, a falakat és az oszlopokat.
• A minósziak szent barlangokban és hegytetőn épült szentélyekben imádkoztak, nem pedig nyilvános templomokban.
• Atlantisz állítólag bővelkedett fémekben, míg Krétán és Thérán alig voltak ilyen ásványkincsek.
• Knósszosznak és Faisztosznak nem volt kikötője
• Az atlantisziak nehéz szállító eszközöket használtak, ugyanakkor a minósziak jobban szerették a könnyű, egy vagy két embert szállító kocsikat.
• Kréta és Théra nem süllyedt el, szemben Atlantisszal.
• A bikakultusz nem bizonyít semmit, ugyanis ezt az állatot hasonlóképpen tisztelték Anatóliában, Ibériában, Görögországban, Egyiptomban és sok más helyen.
• Krétán, Thérán nem voltak elefántok.
• A földkerekség számos pontján történtek katasztrófák, amely akár Platón Atlantisza is lehetett
• A Gilgames-eposzban és az Ószövetségben leírt özönvízlegenda nem gyökerezhet a Théra által okozott pusztítás legendájából, mivel jóval korábban történhetett a katasztrófa és a történet sumér eredetű.
• Az Égei-tenger vidéke és a Platón által leírt Atlantisz sem geológiailag, sem történelmileg, sem összehasonlító-mitológiai szempontból nem egyezik egymással.
• A legfontosabb érv a vulkán kitörésének időpontja és a minósziak "eltűnése" közötti bizonytalanság!
• Atlantisz háborút indított az ősi Athén ellen.
• Az egyiptomi szöveg görög nyelvre való fordításakor nem valószínű, hogy tízszeres hibát követtek el, különösen, ha az ember tudja, hogy egyiptomi nyelven hogy írják le a százat és az ezret.

   Végül összefoglalom a kutatásaimat, amely egyben reflexió is Frank Joseph állításaira:

• Először is Szantorini az egyetlen hely, ahol egy nagyobb terület a hirtelen bekövetkezett katasztrófa következtében, - geológiailag és tudományosan bizonyítottan - a tengerbe süllyedt. Nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy az Atlanti-óceánban hasonló katasztrófa történhetett, de semmiféle tudományos leírást nem ismerek annak konkrét helyéről, lefolyásáról és előzményeiről.
• Nagyon is képes vagyok elképzelni, sőt magam is említést tettem arról, hogy az ókorban egyes emberek vagy csoportok átszelhették az óceánt. A távoli földrészek közötti aktív és folyamatos kapcsolatokra (árucsere, kulturális kapcsolat, háborúzás) azonban az ókorkutatók nem találtak bizonyítékot. Ha voltak csoportok, amelyek átkeltek Amerikába, azok nem jöttek vissza tömegesen, és szó sem lehetett a más államokkal fenntartotthoz hasonló rendszeres és folyamatos kapcsolatról.
• Könyvem egyik fejezetében részletesen kifejtettem, hogy egy hadsereg háromezer kilométerre való elszállítása és az ilyen távoli országok közötti háborúzás abban az időben nehezen lett volna kivitelezhető.
• Ugyancsak körüljártam a korabeli földrajzi ismeretek kérdését, amelyek alapján nem lehet egyértelműen az Atlanti-óceánba helyezni Atlantiszt.
• A minósziakat valóban békeszerető embereknek ismerhettük meg, történelmi tény azonban, hogy Kr. e. 1600 körül a naxoszi csatában megütköztek a káriaiakkal. Az is bizonyítható, hogy kereskedelmi flottájuk meg tudta védeni a birodalmat a kalózokkal szemben.
• Kréta és Théra valóban nem süllyedt el teljességgel, Théra sziget azonban háromnegyedét elvesztette a robbanáskor, a megmaradó része pedig olyan állapotba került, hogy csak évszázadok múlva foglalták el a dórok és építettek várost a Mesza Vouno-hegy tetején.
• Az egyiptomi szöveg görög nyelvre való fordításakor elkövetett nagyságrendi tévedést nincs értelme firtatni. Az ókori Hellász történetét azonban meglehetős pontossággal ismerjük, éspedig nem mesékből vagy feltételezésekből, hanem hitelt érdemlő leírásokból és kézzelfogható leletekből. Ezért pontosan tudjuk, hogy kilencezer évvel ezelőtt Európa népessége még a jégkorszak szorításában élt, és Athén, mint gazdasági vagy kulturális központ gyakorlatilag nem létezett (tehát nem lehettek irigyei vagy ellenségei sem).
• A négyzethálós építési minták és fémborítások nem bizonyítják, hogy egy adott helyen csak az eddig feltárt módszert vagy stílust alkalmazták. A Földközi-tenger medencéjében is voltak kör alakú csatornák, kikötők (például Karthágóban).

• Nem állja meg a helyét az a feltevés, hogy Knósszosznak és Faisztosznak nem volt kikötője, mivel Amnisszosz és Kommosz kikötők igenis léteztek és a nagy palotákat szolgálták ki, bár valóban néhány km távolságra feküdtek a tengerparttól.
• Az Atlantiszt át- meg átszelő csatornák létezését hogyan lehet állítani egy olyan szigetről (Atlantiszról), amelyről semmiféle térkép vagy rajz nem maradt fenn. Arról viszont vannak bizonyítékok, hogy a minósziak építettek mesterséges csatornákat.
• A vulkán kitörésének időpontja és a minósziak "eltűnése" közötti bizonytalanságot ma már a régészeti technológia fejlődésével feloldották. A tudósvilág egyértelműen arra a nézetre helyezkedik, hogy a Théra-vulkán Kr. e. 1623 és 1628 között tört ki, tehát csaknem 150 évvel korábban, mint ahogy azt hitték. Közismert, hogy a jellegzetes tengeri motívumokat ábrázoló késői minószi agyagművesség a krétai kultúra művészetének csúcsát hordozza magában, mely évekkel a thérai katasztrófa után következett be és másfél évszázadig virágzott.
• A mükénéiek már korábban beszivárogtak Krétára, és csak a kedvező pillanatra vártak, hogy elfoglalják a közigazgatást, és kiterjesszék hatalmukat a minósziak felett. Könnyű helyzetben voltak, mert a sajátjuknál fejlettebb kultúrát (technológiát) foglaltak el, s újraéleszthették a krétaiak vívmányait. Rá kellett ébreszteniük a minósziakat, hogy a Holtak Birodalma, amiben hittek, ámítás. A hódítókból templomrombolók lettek. Amit a természet meghagyott, azt a mükénéiek elpusztították. A minószi kézművesek munkáit hamarosan a peloponnészoszi Püloszban és Mükénében látjuk viszont.
• A Théra vulkán kitörése előtt földrengéssorozat rendítette meg Krétát. Papjaik hegytetőkön kialakított szentélyekben emberáldozatokat mutattak be, hogy kiengeszteljék isteneiket, akik - hitük szerint - fejükre küldték a katasztrófákat. (76) A minósziak a természeti katasztrófák után már nem bíztak uralkodóik isteni hatalmában. A megbomlott társadalomban vákuum keletkezett. Az emberek elfordultak királyaiktól, vallásukat saját kezükbe vették, és a rendet káosz váltotta fel. Mindez a társadalmi tradíciók meggyengüléséhez vezetett. A halottaikat egyszerűbb sírokba helyezték, a temetőket kirabolták. A társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződtek; a gazdag gazdagabb lett, a szegény szegényebb.
• A vulkán beomlását robbanással járó cunamik, perzselő felhők, hamuhullások követték, amelyek meggyengítették a minósziak gazdaságát. Olyan félelemteli helyzet alakult ki Krétán, amely a szigetlakókat teljesen demoralizálta. A sziget észak-északkeleti felén fekvő legfontosabb kikötők sorra megsemmisültek, a mezőgazdasági termelés jelentősen visszaesett.

• A vulkáni hatás késői következményeként klimatikus változások léptek fel a Földközi-tenger medencéjében; szárazsági periódusok, áradások, hegyek eróziója, járványok pusztítottak. A mediterráneumban jelentős népmozgások indultak el, amelyek felborították a korábbi, kereskedelemre épülő tengeri hajózást. Platón a vulkán beomlása után ezer évvel élt. A sötét évszázadokban feledésbe merült az írás tudománya, a régi feljegyzések sorra megsemmisültek, a paloták romjait befedte az idő, föléjük új települések épültek. A nagy filozófus csak annyit tudhatott a krétaiakról, amennyit a kollektív emlékezet megőrzött, vagy amit az egyiptomi papok elmondtak a görögöknek.
• Platón a Théra-vulkán beomlása után ezer évvel élt. A "sötét évszázadokban" feledésbe merült az írás tudománya, a régi feljegyzések sorra megsemmisültek, a paloták romjait befedte az idő, föléjük új települések épültek. A nagy filozófus csak annyit tudhatott a krétaiakról, amennyit a kollektív emlékezet megőrzött, vagy amit az egyiptomi papok elmondtak a görögöknek.
• A geológusok szerint nemcsak a vulkáni események pusztítottak az Égeikumban, hanem a kéreglemezek gyakori elmozdulása is okozhatott romboló földrengéseket és szökőárakat. (127) A minósziakat végleg meggyengítő kataklizma egyike (tektonikus földrengés szökőárral) valamikor Kr. e. 1450 tájékán következhetett be. Az összes minószi palota elpusztult, leégett, a környék pedig elnéptelenedett. Egyedül Knósszoszt építették újjá, melynek végső formája erőteljes mükénéi ízlésvilágot tükröz.

   A feltárt freskók ábrázolása szerint Akrotiri - a görög Pompeji - jelentős kikötőváros volt. A kérdés így megkerülhetetlen! Ha a központ a mai kalderán belül volt, akkor miért a déli parton építették fel Akrotirit? És mi a helyzet a Platón által leírt csatornákkal? A kalderán kívül még további két vulkáni kúp esett áldozatul a földkéregben történt gigantikus hatásoknak. A helyükön nagyméretű külső kaldera alakult ki a tenger mélyén. Talán a földnyúlvány és vulkáni kúpok között lehettek azok a csatornák, amelyeket elnyelt a tenger? Ezek a kérdések még válaszra várnak! Chain hajó mérései az elsüllyedt vulkáni kúpok helyét igazolták. A kalderán belül nem találtak jelentősebb romokat, ezért a sziget déli partvidékén végzett kutatások eredménye lehet számunkra döntő. Már idáig is számos meglepő észrevételt tettek a kutatók. Az új feltárások azt igazolják, hogy a sziget déli fele a bronzkorban igen sűrűn lakott volt. Erről győződtem meg magam is, mikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a Kamariban és Perisszában folyó építkezések során minduntalan minószi falakba ütközik a csákány!

   Végezetül megismétlem, amit mindvégig igyekeztem megmagyarázni, miszerint feltételezéseimet nem mások állításainak cáfolatával, hanem az utóbbi évtizedekben napvilágra került régészeti felfedezésekkel, dokumentumokkal, és a helyszíneken végzett megfigyelésekkel igyekeztem alátámasztani. Az ősi Thérán feltárt számos építmény, festmény, kultikus tárgy és az ezekből következtethető magas fokú jólét és kulturális fejlettség egyértelműen összefüggésbe hozható Platón Atlantiszával. Ezek alapján nagyon is lehetséges, hogy az elsüllyedt Atlantisz Központja Szantorinivel azonos. Tisztelem azok véleményét, akik a szigetet továbbra is az Atlanti-óceánban keresik. Engem azonban csak akkor tudnának meggyőzni, ha legalább arra szolgáltatnának bizonyítékot, hogy egy földrajzilag meghatározott helyen létezett egy nagyméretű sziget, amely bizonyítottan elsüllyedt. Vagy mutassanak fel egyetlen tárgyat, amelyet minden kétséget kizárólag az Atlanti-óceán közepén élt atlantisziak hagytak hátra!